Vélemények a közösségünkről

  • Zoya-ra reagálnék.


    Tettem egy kiegészítést a farmolásra.

    A lényeg az lenne, hogy azok is tudjanak játszani, akik nem profik és legyen nekik lehetőségük azzá válni, illetve annak semmi értelme, hogy van 30 játékos, akik már igazi csapat, tök jók együtt, és rendszeresen ledarálnak mindenkit.

    A net tele van online szerepjátékokkal ahol megértették, hogy ezt hogy lehet jól csinálni. Mindenki hajlandó valamennyit fizetni egy idő után. Pl a LOLban ez tök jól meg van oldva, hogy azonos szintűek ellen tudsz játszani. Egy gold szintű játékosnak nem kihívás és nem is élmény megverni egy bronzot.


    Az ötletek azért vannak, hogy tágítsák a nézőpontokat.

    Ha azt gondolod, hogy minden rendben van a jelenlegi felállással, akkor mindegy mit mondok. De, ha azt szeretnéd, hogy sokan legyenek ismét, akkor próbálj valami építőt kitalálni, akkor is ha hülyeségnek tűnik, mert az ötletekből születhet valami jó megoldás.


    Egy szerveren hány játékosnak van 25 falunál többje? /20-30/ Persze a Path to Pandora-nál ezt egy kicsit tovább kellene gondolni.


    A jelenlegi szerveren, amin játszok 2308 fiók lett létrehozva, amiből maximum 400 játékos maradt (ennyinek van legalább 2 faluja, vagy klántag), és abból is aki napi szinten játszik az kb 100db. Ebből 30-40 lehet igazán aktív és használ nagyobb mennyiségű aranyat rendszeresen. Bár szerintem még nagyon jóindulatú voltam a számokkal.

    Persze senkit sem kell megbüntetni azért mert lelkesebb, mint a többi, viszont a mostani felállás egy süllyedő hajó és az a pár "lelkes profi" egyedül marad végül legyőzhető ellenfelek nélkül.

  • Egy dolgot kéne végre megérteni, még pedig, hogy a travian is már lassan egy 15 éves játék. Amikor létrehozták, a maga nemében újdonság volt és nem tucat játék. De azóta eltelt 15 év és egy csomó új konkurencia lépett a piacra. Ennek ellénére fenn tudott maradni és folyamatosan feljődni. A játékosok felnőttek ezidő alatt vagy egyszerűen megunták, mert más kezdte őket érdekelni. Persze arany blabla. De belegondoltatok már abba, hogy hány nép szervereit vonták már össze, de a pici alig 7-8 milliós csóró magyar még mindig önálló ☺️ Én nagyon büszke voltam arra, hogy a TT selejtezőn (még) önálló résztvevőként soroltak be minket.

    Jó lenne néha a dolgok pozitív oldalát nézni, és nem folyton a negatívat ☺️ Napocskás, jó idős napot kívánok minden kedves és kedvetlen travian játékosnak 🌝

    • Egy játékosnak ugyanazt a célpontot (falut, oázisra nem vonatkozna) ne lehessen 5 percen belül kétszer megtámadni, így a védéseket sokkal érdekesebbé lehetne tenni és nem menne el a játék abba az irányba, hogy van néhány giga fiók, ami képes egyedül letörölni az egész szervert. Ki akar olyan játékban játszani, ahol semmi esélye nyerni. Ez kizárná azt is, hogy egy másodpercen belül 9 támadást indítson valaki, illetve muszáj lenne másokat is bevonni a támadásba.
    • 3 falunál kisebb fiókot egyszerűen ne lehessen támadni. Ez is sokkal érdekesebbé tenné a játékot, mert az amatőrök örökké védve lennének és nem törölnének rossz érzéssel miután beleöltek a játékba sok-sok órát azért, hogy valami vastag élettelen elvigye a féltve őrzött falucskáját és az összes nyersijét, meg rendszeresen letarolja az összes katonáját.
    • Aki elér 4 falut, az automatikusan kapja meg az aranyklub tagságot, ezt biztos elbírjátok
    • Egy fiókhoz maximum 20-25 falu tartozhasson, így ki lehet zárni, hogy valaki túl erőssé váljon, és ha erősebbé akar válni, akkor okosabbnak is kell lennie, hiába van neki bot, vagy arany
    • Egy klánban lehessen max 100 tag, de a legnagyobb klán max 10 taggal lehessen csak nagyobb, mint a második legnagyobb, és az első két legnagyobb klán ne köthessen szövetséget. Ez is eléggé érdekessé tenné a szerveződést, és kicsit kiegyenlítettebbé tenné az erőviszonyokat. A legizgalmasabb játékok azok, ahol épphogy nyersz, vagy veszítesz, aki megkapja ezt az élményt, az megszereti a játékot.
    • Aki 5 napig nem lépne be és nincs vakáción sem, annak a legkisebb faluját elvinné a Natar, és ez 5 naponta ismétlődne, addig, amíg végül a főfalut is elvinné a Natar. Így az inaktív játékosok farmolhatóvá válnának, illetve aki meg akarná tartani a faluit, annak időnként játszania kellene.

    5 percen belül ne lehessen támadni:

    Elvileg egy másodpercben 4 hullám mehet, ugyanakkor indítva. (A tavalyi angol béta teszt Pandorán valaki rámnyomott 5 hullámot egyazon másodpercre. Egy kicsit néztem, hogy ezt hogy.) Az eddigi próbálkozásaimban legfeljebb kettőt sikerült - egyszerűen nincsenek meg nekem az ehhez szükséges techniakai eszközök.

    De ezzel együtt is, 5 perc az sok. A maximum az, hogy egy faluból, adott faluba, egy másodpercben csak egy hullám érkezhet.


    3 falunál kisebb nem támadható:

    Ez kerek-perec baromság, nem jó ez még a kicsiknek sem. Jobb egyfalvasan gyakorolni a harcot (védekezést), mint 3 falvasan a rombolók elleni harcot.

    Ha a kicsik farmolások elleni védelmének szántad, igazándiból arra mást kéne kitalálni. Pl. minden falu kap alapból 1000-es rejtekhelyet. Ez elég ahhoz, hogy ha nincs raktár, a faluból nem lehet nyersit elhozni. De, ha a játékos csinál valamit, akkor van raktár, és akkor már esély is van a zsákmányra.


    Automatikus aranyklub:

    Hát, elég sokáig nem használtam, mert sajnáltam rá a 100 aranyat. Aztán egyszer, egy végjáték közben mégis felvettem. Azóta kötelezőnek tartom, még a farm accoknak is.

    Alapvetően még az első falualapítás előtt szükség lehet rá (búzakereső miatt), úgyhogy, ennek lehet értelme. De ezzel együtt sem tartom igazán támogatható ötletnek.


    Max 20-25 falu:

    Egy főfalu termelése 10-20 tápfalu termelésével egyenlő, és vannak, akik még ennél is többet tudnak fosztani. Ez nem segít annyit, mint amennyit rombol.


    Klántagsági javaslat:

    Az még könnyű. hogy lehessen 100 tag egy klánban, de hogy lehetne megoldani a többi feltételt? A cél jó, de az ötleted nem visz hozzá közelebb.


    Falu törlése:

    Kezdjük ott, hogy egy falunak mindenképp maradnia kell. A másik, hogy ha otthagyja, és 5 nap után nem farmolják, annak komoly oka van. Igazándiból nem tudom, itt mi volt a célod, nem hiszem, hogy bármi is közelebb kerülne ettől.

  • Sziasztok,


    milyen a magyar travian közösség? Pont olyan, mint minden más közösség a való életben. Minden embertípus fellelhető, fiataloktól nyugdíjasokig, vezérigazgatóktól munkanélküliekig, nők, férfiak. Vannak vezetők, segítők, hosszú távra tervezők vagy gyors helyzetfelismerők és reagálók, kreatívak, vakmerőek, vagy épp a megszokott rendhez ragaszkodóak, példamutatóak, örök tanítók és vannak persze belefásultak is. Ugyanúgy írott és íratlan szabályok vezérlik a mindennapokat, amiben persze megvannak a kiskapuk is. A közösségeket ugyanúgy sikerek és kudarcok jellemzik, amit mindenki máshogy él meg.


    1-1 szerverre jellemzően olyan csapatok indulnak, akik korábban játszottak egymással, megismerték egymás jó és rossz tulajdonságait és elfogadták azokat, de mindig vannak, akik kimaradnak vagy csatlakoznak hozzájuk, így cserélődnek a játékosok. Régi ellenfelekből szövetséges lesz, szövetségesből ellenfél vagy rég nem látott ismerőssel kerül újra kapcsolatba az ember.


    Magyar szerverek több, mint 10 éve vannak, ez alatt az idő alatt sok kiemelkedő játékos hagyta már abba a traviant, voltak visszatérők és sok új játékos is csatlakozott, életre szóló barátság született, viszont ez idő alatt rengeteg sérelem is kialakult, ami sokszor rányomja a bélyegét a közösségekre is. Én mégis úgy látom, hogy a játékosok nagy része ezt félre tudja tenni, csak sajnos hajlamosak vagyunk egy közösségről először a legnagyobb hangadók véleménye alapján ítélkezni, ami mindig torz képet ad, hiszen bármennyire is "hangosak" mégis a kisebbséghez tartoznak. Sokkal több azon játékosok száma, akiknek a közösségi élmények, egymás tisztelete, a játékostársak tanítása fontosabbak, mint az egyéni sikerek, mert egy jó játékot sose a top játékosok elért eredménye határoz meg, hanem a közösség által együttesen elért sikerek.


    Előttem már sokan írták, hogy mert a magyarok... A magyaroknak pont az az erősségük, hogy egy közös célért meglepően jól össze tudnak fogni, és sajnálom azokat, akiknek ilyenben még nem volt részük vagy észre sem vették, mikor esetleg lett volna. A közös cél mindig adott a travian világában, legyen az egy sikeres védés vagy támadás, régiók megszerzése vagy a 100-as csoda, és ami mindig összeköt minket, hogy magyarok vagyunk és egy travian nevű játékkal töltjük sokszor nem kevés időnket.


    Én így ismertem meg ezt a néha kicsinek néha viszont hatalmasnak tűnő színes közösség(ek)et.


    Mystique/medis

  • Na most ugye valóban ez egy játék. Nekem is már nagyon sokan tanácsolták, hogy ne vegyem magamra a sok dolgot fogjam fel játéknak. Sajnos hiába igyekszem el engdni a füllem melett a dolgokat nem mindig sikerül. Sajnos forró fejű vagyok. Túl sok rossz ért a valóéletben ez azért van. Valóban nem kéne törödnöm a dolgokkal és csak szabadon önfeledt játszani és akkor nekem is jobb lenne. Az a baj nem szeretem az arrogáns embereket a GOLD tagjai meg azok. Úgyérzem nem valóságos az ő jó játéktudásuk. Például a HEF, AH, POT, banzaii itt lenne vagy a NIP akkor kapjának bőven olyan ellenfeleket akiktől vért izzadnának. De ha tele lennék energiával és egészséges lennék akkor a GOLDos vezetőket garantálom, hogy úgy megszopatnám ,hogy vért izzadnának. Az a mákotok, hogy az a elmúlt 7 év sokat kivett belőlem is...

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Csabi te mit szedsz? :whistling: Amint elkanyarodna a beszélgetés normális irányba jössz és agyoncsapod.


    Csak az utálkozás, nyomorúság, bomlasztás. Írjál már csak 1x egy pozitív hszt pls. :love:

  • Csabi te mit szedsz? :whistling: Amint elkanyarodna a beszélgetés normális irányba jössz és agyoncsapod.


    Csak az utálkozás, nyomorúság, bomlasztás. Írjál már csak 1x egy pozitív hszt pls. :love:

    Neked az a normális beszélgetés, ha a magas egekig magasztalva van a kis GOLD klánocska.::) Pupi ha lenne ellenfél, például a banzaii vagy , nip, vagy Főnix ti már most sírnátok szóval nekem nem az a normális, ha mást se olvasok csak azt mekkor a Istenkirályok a GOLDosok. A közöségről mi a véleményünk ez a topik erről szól és nem arról , hogy kell a csillagos égig magasztalni a GOLD klánt és tagjait..

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Neked az a normális beszélgetés, ha a magas egekig magasztalva van a kis GOLD klánocska.::) Pupi ha lenne ellenfél, például a banzaii vagy , nip, vagy Főnix ti már most sírnátok szóval nekem nem az a normális, ha mást se olvasok csak azt mekkor a Istenkirályok a GOLDosok. A közöségről mi a véleményünk ez a topik erről szól és nem arról , hogy kell a csillagos égig magasztalni a GOLD klánt és tagjait..

    Hát a negatív reklám is reklám és te már megtetted ezzel a sokadik háesszel, hogy egekig magasztalod a Goldot minden egyes második mondatban említve őket... Mint mondottam vala pár hónappal korábban én még nem láttam tőlük sok mindent, így nem is igazán nyilatkozhatok róluk, de ennek a topiknak tényleg nem erről kéne szólnia. Am meg Maya Goldról már sokat hallottam és sok mindent is láttam belőle, és ő is Magyar tehát kuriózum... :) ;)

  • Tökéletesen igazad van!


    Kapom az ívet máshol is, hogy "nyalok" Goldnak. Hatalmas Gold fan vagyok. Ők is szeretnek engem, én is őket! Régi szerelem ez már köztünk, vagy úgy 3 éves. :love:



    Régóta olvasgatom a fórumot itt is meg a szervereken is hiszen majdnem mindegyiken ott vagyok. Az elmúlt 5-6 évben egyáltalán nem találom a helyem a Magyar traviánban mivel minden egykori barátom (főiskoláról) akikkel kezdtem(2008 körül) törölt, családos lett, megunta stb. Jó részüket ma nagy klánok eltűnt vezetőinek hívjátok és ócska másolatokat gyártotok róluk, sokszor még a nevüket is lopják egyesek. Hátha ettől bikább accok lesznek vagy nem tudom. Szóval sok szerverre beregeltem hátha találok egy olyan klánt akinek a tagjaival, vezetőivel érdemes együtt játszani. Idővel már oly annyira leadtam az igényeimet, hogy már annak is örültem ha csak halványka akció szervezésekre sor került. Szánalmas, hogy a diplomata génállomány maradt fenn az elmúlt évtizedben de a nagy hadvezérek mind kikoptak. Semmi másról nem szól magyar szerón lenni mint, hogy mindenki mindenkivel szövizik aztán a szerver végén elpuffogtatják a "seregnek" titulált vackokat egymás csodáján. Aztán kijön TT-re egy ilyen "frankó" player és csak bámulja a millió bf-es seregeket és még azután se gyakorol magán Önkritikát hanem megtalálja a megfelelő kifogást. Tuti csaló! Na ilyenkor lépnek színre az ilyen DCS féle legendák és ontják magukból az alaptalan fikciókat tömegével, mérgezve mások elszántságát többek között az enyémet is.

    Szóval végig próbáltam kb az összes Magyar klánt kivéve a már tényleg nagyon legalját aztán úgy döntöttem alapítok sajátot újra hátha az "frankó" lesz. Na ekkor sikerült egy totál megnyert szerón összefutni a Gold Co.-val. (Azon a szerón is osztotta az észt DCS úr, mint mindegyiken. Persze ott se volt több falva kettőnél.) Természetesen kitört a pánik a játékosaim között amit totál nem értettem mivel már második héten katáztam a legyőzhetetlen Goldot bár az csak én voltam sajnos a többiek fényévekre levoltak maradva én meg nem tudtam mi az a Gold Co. mert addig a napig sosem halottam róluk. (Gondolom sokan vannak ezzel még a mai napig így. ) Amint kiderült ki a valós ellenfél megkezdődött a tagjaim, vezetőim 1000-es nyalása stb. amit szintén nem értettem csak később tudtam meg, hogy igy toboroznak vagy mi. Na mind1 nem sokkal később mi is sorra kerültünk. Végig vertük azt a szervert bár nem voltak túl ügyes ellenfeleink de akkor is. A Gold Co ugyan ezt a csapatot 24 óra alatt kilőtte alólam! Én még ilyet nem láttam és nem éltem át soha! Szóval ha elismerően nyilatkozom valakikről annak oka van. Ez az ok közelről sem a nyalás hanem a jó ellenfél tisztelete. Amit itt sokan nem ismernek mert ők akkor nagy sztárok, hogy nem hajolnak meg senki és semmi előtt. Pedig ha ÉN aki 600 fős szövetséget vezetett hadvezérként 1300 ellen győztesen, megteszem akkor talán te is gyakorolhatsz Önkritikát magadon DCS. Mert te sosem játszottál komolyan, max csak játszogattál. Ezért is röhögtem ki a te mint hadvezér írásodat. Remélem most már tiszta a kép...

  • Harkonen én meg rajtad röhögök. tudnék írni számos példát arra, hogy nem csak játszogattam. Például anno egyik speeden mikor a Gaia-F klán a legjobbak között volt Blonde GUN, Reanimátor és Hungi vezetése alatt nos ők úgy vettek be a klánba, hogy be ütöttem őket. És megkérdezték ezt a sereget megtudod ismételni? Megtudtam!!! Írhatnék számos ilyen példát is. Ja tudom te DCS vagy Deák Csaba accokat keresel a régi statba. Nos ha komolyan nyomom soha nem a polgári nevemmel vagyok Szóval édes öregem ne aggodj majd el múlik ez a hamiskás képzet érzésetek rólam.Amiről nem tudsz arról ne alkoss véleményt öcsi.

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Valamikor a Travian indulásakor kezdtem a játékot, de egyéb okok végett kb. 5 évre itt hagytam, és nem olyan rég vissza jöttem kíváncsiságból. Az induláshoz képest nagyon sokat változott a játék, megjelenésében előnyére, talán még a játékmenet menet is javult, viszont már ez nem egy ingyenesen játszható, inkább csak ingyenes regisztrációval játszható játék lett. Az ingyen játszható rész nagyon beszűkült, mondhatjuk úgy, aki nem fizet az nem játszik, vagy csak farm falukat építgetve, és mikor megunja hogy nincs játékélmény akkor itt hagyja. Sokan sokféle módon szabályt szegnek (különböző manipulációkkal) amik nagy része nem utolért, vagy a nem igazán visszatartó büntetés végett igy is megéri csalni.

    " Az élet nagyon drága, de az árban benne van

    évente egy Nap körüli utazás. "

  • Valamikor a Travian indulásakor kezdtem a játékot, de egyéb okok végett kb. 5 évre itt hagytam, és nem olyan rég vissza jöttem kíváncsiságból. Az induláshoz képest nagyon sokat változott a játék, megjelenésében előnyére, talán még a játékmenet menet is javult, viszont már ez nem egy ingyenesen játszható, inkább csak ingyenes regisztrációval játszható játék lett. Az ingyen játszható rész nagyon beszűkült, mondhatjuk úgy, aki nem fizet az nem játszik, vagy csak farm falukat építgetve, és mikor megunja hogy nincs játékélmény akkor itt hagyja. Sokan sokféle módon szabályt szegnek (különböző manipulációkkal) amik nagy része nem utolért, vagy a nem igazán visszatartó büntetés végett igy is megéri csalni.

    Végre valaki leírta...

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Azt nem értem miért van fórum topik a véleményünkről és miért kérik, hogy töltsem ki a felméréseket ha úgyse érdekli senkit se a véleményem se meg az se ha valami nem tetszik.:(

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Sziasztok.
    Sajnos nagyon kevés már a játékos azért nem is értem minek erőltetnek ennyi magyar servert mikor ennyi játékosnak 2 server bőven elég lenne. :(

    Vagy tényleg vonjanak össze bennünket más országokkal, legalább nem magyart kéne ütni meg talán a játékos állomány is megfelelő méretű lenne.

    Szerencsére azért még vagyunk egy páran a kezdetektől akik vágynak az izgalmas harcokkal dús szerverekre. ;)
    Remélem a TT selejtező hozni fogja a várva várt izgalmakat. :)

    bimbi

  • Észrevételeim, javaslataim:


    1. MH túl engedékeny. Ha egy játékos sértegetésért feljelent egy illetőt az zárolva lesz majd 1-2 óra mulva fel lesz oldva büntetés nélkül. Nem korrekt. Ha én betartom a szabályokat azt elvárom mástól is. Ha zárolják akkor sértegetésért is legyen bontás. A múltkor is ez történt. A gyerektől a feloldás után 10 olyan levelet kaptam ami felér szexuális zaklatással. Ismét jelentettem és a válasz az volt tiltsam le a levelezését. Van amikor a gyewrek játszik. És a tiltott játékosok könnyen feloldhatok és a levelei megjelenhetnek. Nem megoldás. Nagyobb szigor kellene e téren.


    2. Két népességű faluk. Nem egy szerveren előfordul ezeket a MH zárolja főleg a játék elején. Ezeket békén kellene hagyni legyen kit támadni. Ha észre vettétek az aranyfaluk megszünése után egyre kevesebben játszanak.


    3. Klán bővítés. Kevés a 60 hely de az 500 ahogy írták viszont sok. A 100 ideális lenne.


    4. Évente kellene egy retro vagy klaszik szerver mert sokan a nagy különbség miatt se játszanak az arany vásárlók és nem vásárlók között nagy a szakadék. / de a retro szerver az 1 patkányos verzio vagy az se a leg elején. Nullárol ahogy anno 2006-tol volt.

  • Egyetértek a túl engedékenységgel, viszont ez nem rajtunk múlik. Mindenki egységes büntetési táblázat alapján dolgozik (tehát az összes ország), amit a feletteseink dolgoznak ki. Korábban szigorúak voltak a büntetések, aztán módosították úgy, hogy a legtöbb első szabályszegésért csak figyelmeztetés jár a játékosnak. Nem örültünk neki, de tény, hogy gyakran elég volt annyi is, hogy ne vétkezzen többet. Viszont szerintem jobb volt, mikor mi mérlegelhettünk, mert ahogyan sértegetésekben is van különbség, úgy a multizásban is, és nem lehet egyforma büntetést kiszabni. Pl. ha valaki nagyon durva szavakat használ, vagy egyszerűen csak tökfilkónak nevez mást, az nem ugyanaz a kategória. Vagy, ha valaki beregisztrál 3x, és a két másikat csak ott hagyja, mert rossz helyen volt, míg más aktívan játszik akár 5-6 accounttal, ez sem lehet egy kalap alá venni, és ugyanolyan mértékben büntetni.

    Szerencsére ismét átdolgozták a büntetési táblázatot, ami majd az új szervereken lép életbe, és ahogy átfutottam, úgy látom már jóval kevesebb lesz a figyelmeztetés.


    A két népes falvak pedig igazából senkit sem zavarnának, de ha valakihez köthetőek, tehát multi-accountok, akkor nekünk muszáj zárolni azokat.

  • Egyetértek a túl engedékenységgel, viszont ez nem rajtunk múlik. Mindenki egységes büntetési táblázat alapján dolgozik (tehát az összes ország), amit a feletteseink dolgoznak ki. Korábban szigorúak voltak a büntetések, aztán módosították úgy, hogy a legtöbb első szabályszegésért csak figyelmeztetés jár a játékosnak. Nem örültünk neki, de tény, hogy gyakran elég volt annyi is, hogy ne vétkezzen többet. Viszont szerintem jobb volt, mikor mi mérlegelhettünk, mert ahogyan sértegetésekben is van különbség, úgy a multizásban is, és nem lehet egyforma büntetést kiszabni. Pl. ha valaki nagyon durva szavakat használ, vagy egyszerűen csak tökfilkónak nevez mást, az nem ugyanaz a kategória. Vagy, ha valaki beregisztrál 3x, és a két másikat csak ott hagyja, mert rossz helyen volt, míg más aktívan játszik akár 5-6 accounttal, ez sem lehet egy kalap alá venni, és ugyanolyan mértékben büntetni.

    Szerencsére ismét átdolgozták a büntetési táblázatot, ami majd az új szervereken lép életbe, és ahogy átfutottam, úgy látom már jóval kevesebb lesz a figyelmeztetés.


    A két népes falvak pedig igazából senkit sem zavarnának, de ha valakihez köthetőek, tehát multi-accountok, akkor nekünk muszáj zárolni azokat.

    Gyevocska azért gondolj bele még mindig sokan nem tudják meg venni az arany klubbot. És ha azt nézzük az is csalás.script az is. segédeszkőz. Ja az oké pénzért meg vehetem de akkor is csalás velem és a többi csoróval szemben. Unicot meg hagyjuk. Volt olyan szero ahol Unic, Wotan , Jocky meg még a jó ég tudja hány accal volt jelen szóval ne értsél egyet vele légyszíves. Ismeri unic is a csalást nagyon is.:(

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Ismét elő van véve az a képzelgés csalok. Jó párszor e miatt feljelentettél és egyetlen alkalom se volt, hogy e miatt zároltak volna. Ha valóban ilyesmi lett volna akkor zárolnak. De ez esetben is a MH volt a hibás nem talált kapcsolatot. MÍég csak az ország IP azonoítoja se volt egyforma mert én mindig szlovák IP címmel játszok míg azok az accok amire rá fogtad én vagyok magyar. Szoval senkit se illene megvádolni multizással ameddig az nem bizonyosodik be egy akkori zárolással. És ez nem történt meg felém ezért ne vádaskodj. Nem engem szoktak rendszeresen zárolni!!!


    Gyevocska akkor ezt küld el a fejlesztőknek szigorítsák a szabályokat mert jelenleg ez a vicc kategoria. Ennyi erővel a szabályzat is törölhető vagy a végére egészítsétek ki a szabály megszegés előszőr figyelmeztetéssel jár.

  • Gyevocska_HU számomra értelmezhetetlen, hogy abszolút nem kaptok szabadkezet, hanem egy előre meghatározott táblázat alapján kell dolgoznotok. Ez bizonyos esetekben rendben van, hiszen egységes a büntetés, de ahogy Te is említed, ez azért nagyon nem ilyen egyszerű egy ilyen játék kapcsán. Kiváncsian várom a változásokat ezzel kapcsolatban.


    Én egy kicsit tovább is mennék a 2-es ponttal, az aranyfalukkal kapcsolatban. Szerintem ha valaki kizárólag aranyszerzés céljából felhúz egy két falus felhasználót -nincs semmilyen kapcsolat/segítés a saját, vagy más accountok között-, nem kellene multizásnak bélyegezni. Értem én, hogy egy személynek egy accountja lehet, de ennyi erővel ugyanúgy lehetne büntetni a 3 személyt, akik 3 felhasználót visznek. Aki nem akar a játékra költeni, annak egy jó lehetőség a REF link használata, illetve az új falu létrehozása után több farm lehetősége is lenne a játékosoknak. Ez valószínűeg komolyabb rendszert igényelne, de egyáltalán nem megoldhatatlan. Az aranyfaluknak pl. lehetne jellemzője, hogy nem küldhetnek nyersanyagot, illetve egységeket (se támogatás, se támadás) más játékosoknak.


    Szerintem nincs probléma a 60 fős férőhellyel, alig-alig játszanak 4-500 -an manapság aktívan egy szerveren, teljesen fölösleges felemelni a klántagok számát.


    A Retro szerver szerintem is jó ötlet lenne, csak nem lenne rá kereslet. Beregisztrálna 2-300 játékos, akiket tényleg érdekel és aktívan is játszanának. A másik, ebből ugye nincs bevétele a nagyfőnöknek, ennél fogva eleve el van vetve... :)

  • Ismét elő van véve az a képzelgés csalok. Jó párszor e miatt feljelentettél és egyetlen alkalom se volt, hogy e miatt zároltak volna. Ha valóban ilyesmi lett volna akkor zárolnak. De ez esetben is a MH volt a hibás nem talált kapcsolatot. MÍég csak az ország IP azonoítoja se volt egyforma mert én mindig szlovák IP címmel játszok míg azok az accok amire rá fogtad én vagyok magyar. Szoval senkit se illene megvádolni multizással ameddig az nem bizonyosodik be egy akkori zárolással. És ez nem történt meg felém ezért ne vádaskodj. Nem engem szoktak rendszeresen zárolni!!!


    Gyevocska akkor ezt küld el a fejlesztőknek szigorítsák a szabályokat mert jelenleg ez a vicc kategoria. Ennyi erővel a szabályzat is törölhető vagy a végére egészítsétek ki a szabály megszegés előszőr figyelmeztetéssel jár.

    Jaj ne fárasszál már. Azért nem zároltak mert kimagyaráztad és jó indulatúak a Mhk és Gyevocska is az. Én meg nem multizásért vagyok sokszor zárolva hanem trágárkodásért. Nem szoktam multizni. Ha újra kezdem elindítom az accba a törlést és bejelentem. Szóval ennyit erről is.

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)