Búcsúzás

  • Kedves Játékosok,


    Eljött az ideje, hogy elköszönjek tőletek, ugyanis november 30. lesz az utolsó munkanapom.


    Pontosan nem is tudom hányadik évnél tartok, de sok volt...nagyon sok :)

    A legelső speed szerveren kezdtem, mint Multihunter, majd később az elődöm, Darkman helyettese lettem, végül pedig, amikor ő távozott, átvettem a helyét.

    Nem volt könnyű, nagyon sok mindent rendbe kellett tenni a játékban, pótolni a hiányosságokat, naprakésszé tenni a fórumot, a levelezést, és szabályozni az önkéntesek feladatkörét.


    Sok jót és sok rosszat kaptam, és úgy gondolom éppen ideje volt átadni a staféta botot egy olyan személynek, aki, mint új, biztosan tele lesz engergiával, motivációval és ez jót fog tenni a közösségnek.


    Igyekeztem mindig értetek, játékosokért dolgozni, az üzeneteiteket nagyon gyorsan megválaszolni, a szabálysértéseket korrekten intézni, a kívánságaitokat továbbítani. Sokan nem értékelték ezt az igyekezetet, és várták már ezt a pillanatot. Hát...ez is eljött :)

    Egy ideig biztosan furcsa lesz, és hiányozni fog, de tény, hogy nagyon nagy terhet teszek le. Nem kell többé a traviannal kelni és feküdni, nem kell többé a sértegetéseket olvasni, és nem kell többé stresszelni a játékbeli problémák miatt :)


    Az utódomat fogadjátok szeretettel, és legyetek türelmesek, hiszen idő kell, amíg mindenbe belejön.

    Mielőtt kérdeznétek, nem ismerem, de majd biztosan be fog mutatkozni nektek :)


    Mindenkinek kívánok sok élvezetes percet és kitűnő eredményeket a játékban!

    Jók legyetek! :)


    Üdvözlettel,

    Gyevocska

  • Egy búcsúbulit tarthatnánk dec 1-én. Egy lightos gang bang-re gondoltam, de tőlem mehet egy bukkakke is.

    Post was edited 1 time, last by MADUK ().

  • Szia!


    Az elmúlt tíz év, ahogy írtad is valóban nem volt mindig felhőtlen,sőt nem volt olyan szerver ahol ne lettek volna problémák,de a travi rosszabb mint a cigaretta,mert azt le lehet tenni. Ezt nem!

    Sok sikert,és boldogságot a travi nélküli világban.Még egy ideig biztos emlegetünk,mi több megemlegetünk!^^

  • Üdv HARCOS!


    Az elmúlt évek alatt "elkoptattuk" Darkman-t, és most Téged is..

    Darkman-t a mai napig visszasírom, és szerintem nem kell sok idő ahhoz, hogy...


    Igen, az elmúlt években kijutott Neked jóból, és (de inkább) rosszból, és őszinte csodálód vagyok, hogy eddig bírtad. Édesanyád biztos sokszor csuklott, de ez hamarosan múlttá válik.

    Én személy szerint nem emlékszem, hogy (sokat) balhéztam volna Veled, de ki tudja már... sok-sok év távlatából...


    Azt hiszem elérkezett a pillanat, hogy SOK sikert kívánjak a "civil" élethez, és még több boldogságot! Ezen felül kívánom, hogy maradj ember!


    ps:

    Harcosokhoz méltón, és stílusosan szeretnék búcsúzni:


    Üdv HARCOS!

  • Emelem kalapom, hogy eddig bírtad a "problémás Ügyfelekkel", további sok sikert az életben!

    Is dislike a necessary survival mechanism?!

  • Sok sikert és boldogságot a civil életben, és remélem egy stressz mentesebb munkahelyen találod- vagy már találtad meg a helyed! :)

    " Az élet nagyon drága, de az árban benne van

    évente egy Nap körüli utazás. "

  • Sok sikert a továbbiakban egy nagyon jó ember fog eltávozni a magyar fórumról. Remélem hogy az utódod is rendben fogja tartani a magyar fórumot!

  • Minden jót és kívánom, hogy minden álmod váljon valóra!

    Kaptál hideget, meleget, de nézd azt az oldalát, hogy ezeket csak azok kapják, aki számít ;)

    "Egyetlen rövid látogatás egy elmegyógyintézetben meggyőz bárkit arról, hogy a hit nem bizonyít semmit."(F. Nietzsche)

  • Hja, de az se most volt, hogy oda feltöltöttem :)

    Most lesz időd rá legalább a jó receptekre.:) És ott beszélgethetünk is ételekről és mindenféle jó dologról..:) Amúgy már én is abba hagytam a Travit, inkább a főzés, horgászat és kertészkedés lesz a fő szerepben.:). Nekem is sok már ez a 13 év.:( Egyébként se viselne el az új admin szóval, hogy abba hagyod nekem is jó indok, hogy én is abba hagyjam végre a játékot.:D

    Szóval én is azt hiszem elköszönök és sok sikert a továbbiakban mindenkinek akik még kitartanak a játékban.Tudom sokszor írtam, hogy abba hagyom de most már tényleg. Az új Admin úgyse nézné el az idegbeteg stílusomat.

    A Legveszélyesebb ember az aki:
    Hallgat, gondolkodik és
    figyel. 8)

  • Most lesz időd rá legalább a jó receptekre.:) És ott beszélgethetünk is ételekről és mindenféle jó dologról..:) Amúgy már én is abba hagytam a Travit, inkább a főzés, horgászat és kertészkedés lesz a fő szerepben.:). Nekem is sok már ez a 13 év.:( Egyébként se viselne el az új admin szóval, hogy abba hagyod nekem is jó indok, hogy én is abba hagyjam végre a játékot.:D

    Szóval én is azt hiszem elköszönök és sok sikert a továbbiakban mindenkinek akik még kitartanak a játékban.Tudom sokszor írtam, hogy abba hagyom de most már tényleg. Az új Admin úgyse nézné el az idegbeteg stílusomat.

    DCS, a legendás... "élő húszezres" abbahagyja? :O

    Akkor itt komoly gondok vannak. :S

    Egy harmadik "ikon" is elköszön... :D