4.6 - os verzió - Kibeszélő

  • 1: Lehet tekinteni összeesküvés elméletnek. Csak ennek ellentmondanak azok az újítások, amiket döntően csak azok tudnak kihasználni (egyáltalán használni), akik sok arannyal játszanak. Én nem szoktam fizetni a játékba (SMS kivételével nem áll módomban), ennek ellenére néha össze tudok szedni pár száz aranyat, és azzal tudok hasítani. De leginkább csak magyar szerveren. (Amúgy megjegyezném: ha acctárs nélkül nem boldogulsz, az régen rossz. Nem neked, a játéknak. Tekintheted úgy: ahány acctársad van, annyival kevesebb acc van a szerveren.)


    2: Tényleg indulnak 5 népes szerverek, de ez inkább a kivétel, mint szokás. Amúgy engem ez különösebben nem zavar, mivel ezeken is rómaiként indulok, ha indulok. A kettős építésük miatt.


    3: A játékostársak többsége viszont túlnyomóan nem fog tudni magyarul.. Süthetjük a felületet, meg a magyar supportot, ha egy MMO játékban nem tudjuk megszólítani a játékos-közösséget! Amúgy, nemzetközi szerveren, pont emiatt, a felületet angolul használom, hogy legalább a dolgokat azokon a neveken tudjam szólítani, amit a többiek is látnak. Erről jut eszembe egy kérdés: ha a nyelvet angolra állítom, akkor is a magyar supportot kapom?


    4: Igen, ez egy stratégiai játék. És minden stratégiai játék alapja a sim city - akármilyen hihetetlen. Ha ebben elbuksz, nem hogy megnyerni nem tudod a harcot, belefolyni sem.


    ------------------------------------------


    Ebben a hozzászólásban két olyan dolog van, ami esetleg továbbításra (bár inkább csak kiemelésre) érdemes: az acctársakra (mint pozitívum), és a sim cityre (mint negatívum) való hivatkozás tévedés.


    Még felhozom a Travian Shadow Empire Open Beta szervert, mivel ez az utolsó, befejezett szerverem. 801*801-es térkép volt, de voltunk rá épp elegen így is. Jót lehetett játszani, nagyjából minden szinten. Voltak régiók, ahol volt rengeteg sok szabad hely, de voltak régiók, ahol célpontként alig lehetett üres helyet találni telepedéshez, pedig nem kezdő régióról van szó.


    Kategória helyezési sáv
    össznépesség össz falvak
    játékosok egy acc átlag népessége/falva
    kategórián belül a népesség
    és falvak
    felső 1-416 4.396.033 6.443 416 10.567/15,5 6174-29603 7-31
    középső 417-717 1.359.095 2.645 301 4.515/8,8 3.029-6.173 4-16
    alsó 718-1307 700.117 1819 590 1187/3,1 5-3.003 1-10


    Emlékszem az első szervereimre. 801*801-esek voltak, és a regisztrált játékosok köre 300+ volt. Ez akkoriban nem okozott gondot: ez a kör nem pár nap, hanem hónapok alatt jött össze, és az accok is csak feleakkorák voltak, mint most, és nem is annyira telepedtek ki, nem lett telelakva a szerver heteken belül. A később regisztráltak nem nagyon találkoztak olyanokkal, akik korábban regisztráltak.

  • Mindenki saját maga tudja felmérni, hogy mennyi ideje van a játékra, mit szeretne elérni és ehhez szüksége van-e acctársra.

    Ha magyarul írtok nekünk, akkor is hozzánk fog kerülni a jegyetek, függetlenül attól, hogy milyen nyelvi beállítást alkalmaztok. A kollégák továbbítják nekünk, amennyiben az automatikus küldés más nyelvi supporthoz dobná.


    Véleményem szerint kiköltözni 100 mezőre a többiektől és építeni egy nagy accot inkább sim city, mint stratégia. Egy kisebb térképen ezeket tudni kell megvédeni is, ami koordinációt és csapatot igényel.


    Akkor fogok tudni továbbítani egy javaslatot, ha az megválaszolja a "hogyan legyen másképp" kérdést. A "pénzéhes a travian" továbbra sem építő jellegű. Ha valamit pl. úgy ítéltek meg, hogy sok aranyba kerül, akkor érdemesebb konkretizálni és azon már el tudunk indulni.


    Az újonnan regisztráltak nem találkoztak a korábban regisztráltakkal kapcsolatban nekem teljesen más tapasztalataim vannak.

    A támadók előszeretettel települtek oda, ahol várható volt az új accok megjelenése és a kezdővédelem lejárta után indult is a farmosítás.

  • Az új szerverek nyilván sok kihívás elé állítják a játékosokat, de hát érdemes visszagondolni, hogy milyen volt a játék 15 éve és milyen ma. Minden újítás azt jelenti, hogy új stratégia kell, másképp kell játszani, mint korábban. Én a magam részéről izgalmasnak találom, hogy ismét sok játékos lesz egy-egy szerveren, talán kicsit pörgősebbek lesznek.


    Teljesen megértem, hogy akik idegenkednek attól, hogy más nyelveket beszélő játékosokkal játszanak együtt, ők nagy csapásként élhetik meg az európai szerverek bevezetését. Ugyanakkor érdemes arra is gondolni, hogy valószínűleg a magyar játékosok fognak magyar klánokat alapítani és mindig lesz a klánokban olyan ember, aki tud kommunikálni a más nyelveket beszélőkkel. Lehet, hogy annyira nem is lesz nagy különbség, hiszen most sem beszélgetünk a szerver összes játékosával.


    A térkép méret szerintem tipikusan az a helyez, amikor nem jobb vagy rosszabb az egyik vagy másik megoldás, hanem másféle stratégia szükséges a sikeres játékhoz.


    A fórumon írt felvetéseket értem és fontosak is, de azt kérném én is, hogy olyan módon próbáljátok ezeket leírni, hogy kiderüljön mi a probléma, miért probléma és hogy milyen megoldást javasolnátok. A megoldás esetén pedig célszerű azon túlmenően gondolkodni, hogy ne legyen módosítás. Inkább abban kellene gondolkodni, hogy az új körülmények között hogyan lehetne a játékot jobban az igényeitekhez igazítani.

  • Nagyon elszomorít, hogy Te sem érted a lényeget. Nektek valami butító tanfolyamra is kell járnotok? Vagy csak a szövegértés megy nehezen?


    Elmondom még egyszer:

    1-Visszagondoltam milyen volt 15 éve: hát sokkal jobb.

    2-Nem attól idegenkedek, hogy más nyelvet beszélő játékosokkal kell játszani, hanem attól, hogy adott esetben nem tudunk kommunikálni vele. Ne azzal gyere, hogy hátha van a klánban aki beszéli a nyelvet. Melyiket: angol, német, olasz, francia, spanyol, holland, stb.... ne röhögtess már a jópofa dumáddal.

    3-ne gyere a stratégiával a térkép mérete miatt mert ez baromság. Míg a tx3-on voltunk 900-an az európán 12 ezren. Több mint tízszer annyi ember. Ki az az agyatlan aki azt mondta elég a 400-as térkép?

    Hiába moderálsz, akkor is kimondom az igazat.


    "Kevesebb szerverre be kell zsúfolni a parasztokat aztán vegyék csak az aranyat had legyen tele a zsebünk. A játékosok meg kit érdekelnek."


    Na ezt mondják a felső vezetők nálatok.

  • Lepard07-nek csak a stílusa nem megfelelő, de egy az egyben igaza van mindenben.


    A térkép mérete csak annyiban számít, hogy enged-e bizonyos stratégiákat, vagy nem. Ami működik a kisebb térképen, az csont nélkül működik a nagyon is, ám van olyan, aminek csak a nagyon van esélye, ha több ezer játékosról van szó. Szó sincs arról, hogy más stratégiára lenne szükség.

  • Elnézést a stílusomért, megpróbálom visszafogni magam. Csak idegesít, hogy Mary is a pártjukat fogja, pedig tudja hogy igazunk van. Igaz, végülis ők fizetik...... De attól még gusztustalan. (bocs)

  • Elviekben, nem fizetik.


    Nagyobb probléma, hogy elsősorban az aktívabb játékosok véleménye jut el hozzájuk. Lévén ők (azaz mi vagyunk) azok, akik agyalunk is a játékkal kapcsolatban. Így a kevésbé aktívabbak problémái el sem jutnak a fejlesztőkhöz. Pedig ez súlyos probléma: ha kihalnak a kis/közepes játékosok, azt a nagyok játékélménye is megsínyli. Valójában, ezt már most is érzik. Csak nem ismerik fel, és emiatt olyan javaslatokkal állnak elő, amik tovább erősítik a saját helyzetüket a kisebbekkel szemben. És nem jön rá senki, hogy ezzel csak tovább rontanak a helyzeten.

  • A játék fejlesztése összetett feladat, a fejlesztőnek sok szempontot kell figyelembe venni. Nyilvánvalóan mindenkinek az az érdeke, hogy a játék a lehető legtöbb játékos számára élvezhető legyen. A fejlesztésekkel kapcsolatban jelenleg is számos lehetősége van minden játékosnak arra, hogy kifejezze a véleményét.

    Nem gondolnám, hogy jogos lenne a feltevés, hogy csak a sok aranyat vásárló, nagy játékosok vagy éppen a hangukat jobban hallatók igényeinek kielégítéséről szólnának a fejlesztések. A korábbi hozzászólásokban egy-egy változás lett kiemelve, de a változások csomagban érkeztek és vannak most is (és korábban is voltak) olyan módosítások, amelyek éppen a kevésbé aktív vagy kevés arannyal/arany nélkül játszó játékosokat nagymértékben segítik.


    Végül még annyit szeretnék megjegyezni, hogy jól átgondolt, részletezett javaslatokkal tudunk érdemben foglalkozni, a sértegetésekkel nem. Tiszeljük meg egymást és a fórumot olvasókat azzal, hogy sértegetések nélkül beszélgetünk a különféle témákról.

  • Igazad van. De csak abban, hogy ne sértegessünk senkit. Vagyis: én nem sértegetek se MH-t se Moderátort. De a felsővezetés.... na az már más tészta.

    De mondom mit gondolok:


    A játék fejlesztése összetett feladat, a fejlesztőnek sok szempontot kell figyelembe venni.

    Csak a játékosok véleményét nem veszik figyelembe. Pl. hiába ugattunk, hogy kicsi a 400-as térkép. Senkit nem érdekelt. A vezetőség gondolatmenete a következő lehet:

    kis térkép=zsúfoltság

    zsúfoltság = több harc

    több harc = több rombolás

    több rombolás = több újraépítés

    több újraépítés = több arany vásárlás


    Meg is érkeztünk a lényeghez.


    A fejlesztésekkel kapcsolatban jelenleg is számos lehetősége van minden játékosnak arra, hogy kifejezze a véleményét.


    Ez igaz, csak senkit nem érdekel.


    De tök mindegy hányszor írom le, senkit nem érdekel. Kis térkép, bábeli zűrzavar, játékélmény rombolása, stb......


    Valaki komolyan elhiszi hogy a játékosok kedvére akarnak tenni? Hát én nem.

  • Nem gondolnám, hogy jogos lenne a feltevés, hogy csak a sok aranyat vásárló, nagy játékosok vagy éppen a hangukat jobban hallatók igényeinek kielégítéséről szólnának a fejlesztések. A korábbi hozzászólásokban egy-egy változás lett kiemelve, de a változások csomagban érkeztek és vannak most is (és korábban is voltak) olyan módosítások, amelyek éppen a kevésbé aktív vagy kevés arannyal/arany nélkül játszó játékosokat nagymértékben segítik.

    Az első fele: pedig ez egyszerű. Mennyire agyalsz egy olyan játékon, hogyan lehetne jobbá tenni, amit csak "félkézzel" játszol? És a másik oldalról: hogyan vegyék figyelembe olyanok igényeit, akik ezt nem mondják el sehol? És ezeket a fejlesztők sem ismerik, mert vagy egyáltalán nem játszanak vele, vagy nagyon mélyen belemerülve.


    A másik fele: tudsz mondani olyan újítást, ami a kevés arannyal/arany nélkül játszókat segíti? De jobban ám, mint amennyivel a sok arannyal játszókat! Mert ilyet nagyon nehéz csinálni, kivéve, ha ez valami olyasmi, ami korlátozná az aranyhasználatot. (De le is van írva mindenhol, hogy az ilyen ötletek automatikusan mennek a kukába. Azért mégis akadt valami: a műkincs, és a vizesvödör korlátozása, bár ezek nem közvetlen aranyhasználatok.) És igen, csomagban érkeznek. Emlékszem, mikor a csapdakészítő maximum szintje felment 20-ra, szintenként egyre több csapdával, és több is lehetett egy faluban, plusz a falanx kapott +5 teherbírást, valamint a légiós költsége lement 440-ről 400-ra, és ő is kapott +5 teherbírást - ezt kapták a védők (de ezek, a légiós költségének csökkentése kivételével, nagyjából egy-egy pofon a szarnak), a támadók közben megkapták a kocsmát, meg a lóitatót.

  • A Nagykövet program keretein belül minden játékos szava eljut a fejlesztőkhöz. Pontosan emiatt indítottuk. A nagyobb közösségekben már jó ideje van Nagykövet és hamarosan Magyarországról is kiválasztásra kerülhet egy. A Nagykövet feladata, hogy minden véleményt továbbítson, ne pedig a sajátját.


    A program már számos változást hozott a játékba, ami tulajdonképpen a játékosok által volt kérve és a jövőben is tervben van ez a fajta optimalizálás.

  • lepard07 : az úgy elég is lenne, nincs gond azzal, hogy egyedül van.

    Mary Poppins : ez sajnos nem segít azoknak a gondjain, akik kizárólag a "lábukkal" fejezik ki a véleményüket a játékról - vagyis, egyszerűen csak elmennek, ha nem (elég) jól alakulnak nekik a dolgok.


    Hogy konstruktív legyek:

    - kellene egy kézikönyv, amiben elég sok minden le van írva, és a játékon belül, de már a regisztráció előtt is el lehet érni. (A help.travian.hu-nál kisebb, rendezettebb, de egy konkrét, jól skálázható (farm felettől egészen a top kategóriáig használható) végigjátszást is tartalmazó stratégiával. (Nekem van ilyenem, csak még nem írtam meg.)

    - kellene egy olyan védelem, ami kezdőszinten a kezdővédelmen túl is nyújt egy akkora adag biztonságot, ami révén nem lehet tönkretenni a játékot. Például: minden falu rendelkezik egy alap 1000-es nyersanyag-védelemmel, amit a rejtekhellyel lehet növelni. Így nem lehet fosztani olyan falut, ahol nincs raktár/magtár, a védett nyersanyaggal pedig 4-es szintig lehet húzni a termelőket. (Ez utóbbi azonban még elég kicsi, de újabb 1000-rel már akár 6-7-es szintű mezőket is lehetne húzni, ráadásul, ez már talán sok is lenne a jóból.) És persze, valami védelem a szétkatázás ellen, de ez több szempontból is necces.


    Szerkesztés:

    Egy példa arra, hogy miről beszélek, mikor azt mondom, hogy bizonyos hangok nem jutnak el a fejlesztőkig, mivel nem hangzanak el:


    discord: pick-your region


    Most vagy az van, hogy az Európa régióban hatszor annyi játékos van, mint akármelyik másikban (kivéve nemzetközi), vagy arról, hogy ennyivel nagyobb arányban figyelnek a játékra a játékon kívüli idejükben. És ez utóbbi az, ahol születnek gondolatok arról, hogy mi jó, mi rossz a játékban.

    Azon pedig nagyjából kár agyalni, hogyan lehetne az ő véleményüket megtudni.

  • 2. nap a 10x-en. Így elsőre ez az oázisban leölt állatok után járó nyersanyag elég durva, szerintem ezt nem igazán gondoltátok át. Eléggé meglepődtem az első hősös oázis támadás után.

    Az új feladatoknál, azzal, hogy a hős kap xp-t is, gyakorlatilag megölhetetlen lett. Normális esetben már 3-4x megöltem volna, így meg némi gondolkodással, szintet lép, és mehet is 100%-on melózni. És hamarabb mehetnek vele buznyákok, amivel végképp örök életű ( amíg nem kezdesz el körbe menni a szomszédokon ).

    Az aranyról nem szaporítanám a negatív véleményeket, talán annyi, hogy egy szerver 1/3-ig még valahogy el lehet legózni arany nélkül, cserébe nem leszel az első 10%-ban ( illetve benne leszel, a rablóban és a támadóban ), utána viszont reménytelen.